Kategóriák
Egyéb kategória

Első látogatás a pedikűrösnél

Aki még soha nem járt pedikűrösnél vagy podológusnál, joggal teheti fel a kérdést, hogy  mire számíthat első látogatása alkalmával? A legfontosabb és sokak számára leginkább megnyugtató tény, hogy egy podológiai központ nagyon komoly fertőtlenítési és higiéniai feltételeknek felel meg. Érkezés után, lábaink felmérése előtt egy 10 perces lábfürdőt vehetünk kellemes és nyugodt körülmények között, ezt tekinthetjük egyfajta ráhangolódásnak is a kezelésre.

A lábáztatást követően a szakember felméri a lábak állapotát és a diagnosztika alapján tesz javaslatot a kezelésre. Ha valamilyen probléma fedezhető fel, annak megoldására a podológus ad konkrét tervet, a problémamentes lábak esetében a cél a lábak felfrissítése, ám ez az élmény nem hasonlítható össze az otthoni lábápolás eredményével.

„Vizes gépekkel dolgozunk, amelyekkel a köröm felső rétegét picit átcsiszoljuk, ez a körmök esetében olyan frissítő eljárás, mint a hajvégekből vágatás, tehát elkezd lélegezni a köröm.” – magyarázza Teicht Katalin podológus. „Sokszor találkozom olyan lakkozott körömmel is, amely hullámos és sárgul is, mivel sokan nem tesznek a lakk alá körömerősítőt, azonban a megfelelő kezelés után nem csak esztétikus, de egészséges körmöket kapunk.”

Természetesen a körmök ápolása mellett a láb többi része is törődésben részesül, a szakértő óvatosan távolítja el az esetleges bőrkeményedéseket és tápláló kozmetikumokkal gondoskodik az ápoltságról. Az garantált, hogy Ön már az első látogatás után is elcsodálkozik, milyen szépek lettek a lábai!

Ha kérdése van lábai egészségével kapcsolatban, foglaljon időpontot honlapunkon keresztül egy díjmentes állapotfelmérésre!