Podologia Medical Center

slide 1
Image Slide 1
Image Slide 2
Image Slide 3
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

 

Szeretettel köszöntöm a Podologia Medical Center weboldalán!

Teicht Katalin vagyok, immár több évtizede foglalkozom a lábak ápolásával, kezelésével, gyógyításával. A szakma iránti szeretet már egészen fiatal korban gyökerezik, hiszen rendkívül szerencsésnek érzem magam, amiért nagynéném, Kincs Eszter életműdíjas mester pedikűrös, a szakma egyik legelismertebb hazai képviselője mellett tölthettem gyermek és fiatal felnőtt koromat. Elsősorban neki köszönhetem, hogy olyan biztos alapokat sajátítottam el tőle, amelyek későbbi pályafutásom pillérei lettek. Az Ő önzetlen segítsége, páratlan tudása és szeretetteljes támogatása indított el a pályán, amelyet soha nem munkának, sokkal inkább hivatásnak tekintek a mai napig. Természetesen csillapíthatatlan fejlődés iránti vágyam is sokat segített abban, hogy szakmai tudásomat folyamatosan fejlesszem és gyarapítsam. Büszke vagyok rá, hogy mára azon rendkívül kevés podológus közé tartozom, akik a világ minden kontinensére érvényes, nemzetközi diplomát szereztek.

Szívből remélem, hogy hamarosan Önt is elégedett pácienseink között üdvözölhetem, és lábai egészségének helyreállítása érdekében minden szakmai tudásomat „bevethetem”, és az eredmény az Ön élete egyéb területeit is kedvezően fogja befolyásolni! Társadalmi szerepvállalásom, hogy a Magyard Országos Szakmai Ipartestület (MOSZI) elnökségi tagja vagyok, valamint a KLM OSZK Pest-megyei, és Budapesti szekciójának elnöke.

TEICHT KATALIN

arany fokozatú sport podológia mester

• Ezüstkoszorús mester lábápoló • International Federation of Aestheticians – SPORT PODOLOGY – Gold Master • 3TO Spange • Gombás köröm kezelése, körömpótlás – PED-MAN Kft. • Tehermentesítés – FRESCO PODOLOGIA • Professzionális Q-kapcsolt lézer kezelő tanfolyam – ISkin Kft. • Egyedi tehermentesítők készítése képzés – PED-MAN Kft.

https://youtu.be/exIQdi_BIIs

Kedves Vendégeink!

A Podologia Medical Center csapata továbbra is folytatja tevékenységét a legnagyobb higiénés biztonság betartása mellett. A rendelő kialakítása lehetővé teszi, hogy a várótérben megtartható legyen az ajánlott 1,5 – 2 méteres szociális védőtávolság, az áztató helyiségek és a kezelők pedig elszeparáltak, így a kezelőn és a páciensen kívül nem tartózkodik bent senki.

A COVID-19-re vonatkozó higiénés és magatartási szabályok betartását kérjük minden Vendégünktől is.

  • Kérjük, érkezzen az orrot és szájat eltakaró maszkban, és amíg a Podologia Medical Center területén tartózkodik, legyen szíves végig viselni.

  • Érkezéskor mindenkinek megmérjük a testhőmérsékletét és kötelező vendégeinknek a kézfertőtlenítés.

  • Kérjük, a kezelésre érkezzenek pontosan, így a várótérben nem fognak feltorlódni a Páciensek.

  • Csak akkor kérje kísérő segítségét, amennyiben az elkerülhetetlen. A kísérőre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a páciensre, azonban ő kizárólag a várótérben tartózkodhat.

  • Ahogyan eddig is, a továbbiakban is mindenkinek egy nappal korábban sms-t küldünk a kezelés időpontjáról. Kérjük, amennyiben bármilyen oknál fogva nem alkalmas, haladéktalanul jelezze felénk az alábbi elérhetőségeinken:
      • telefon, sms: +36 30 158 60 36

      • e-mail: podologiamc@podologiamc.hu

  • Ha valakinél, vagy közvetlen közelében felmerül a fertőzés gyanúja, kérjük, azonnal mondja le időpontját.

A fenti szabályok maradéktalan betartásával tesszük lehetővé Vendégeink számára a biztonságos környezetet és kezelést. Bízunk benne, hogy az egymás iránt érzett felelősséggel és együttműködésükkel gördülékenyen működhet tovább a Podologia Medical Center. Megértésüket köszönjük!

Teicht Katalin
Podologia Medical Center

A lábgyógyászati szakellátás mesterfokon

Budapest első és egyetlen podológiai központját nyitottuk meg Óbuda szívében, exkluzív környezetben, ahol a XXI. századi igényeknek maximálisan megfelelünk.
A Podologia Medical Centerben teljes körű állapotfelmérést és lábgyógyászati szakellátást nyújtunk pácienseinknek. A mindennapok sodrásában sokan hajlamosak elhanyagolni lábaik állapotát, holott ők egész nap cipelnek minket, gondoskodnak – szó szerinti – az előrejutásunkról. Másokat szégyenérzettel tölt el, hogy egy bütyök, tyúkszem vagy akár körömgomba alakul ki a lábukon, pedig a cél az lenne, hogy forduljanak bizalommal olyan szakemberhez, akinek a képzettsége és tapasztalata is megvan az eredményes kezeléshez.
A Podologia Medical Center eszközparkja Magyarországon egyedülálló, a legkorszerűbb technológiával dolgozunk, szakembereink felkészültsége pedig garantálja, hogy lábgyógyászati problémájára megoldást nyújtsunk.
Hálálja meg lábainak a gondoskodást velünk!