Dr. Friedl Wanda

Természetgyógyászat és biorezonancia

Az emberiség ugyan különböző kultúrákban, más-más földrészeken él, de az életünk során megélhető történések, „sérülések” valójában ugyanazok, melyeket generációkon keresztül „cipelünk”.

A megoldandó feladat önmagunk, valamint környezetünk felé ugyanaz. Minden ember számára adott a lehetőség, hogy tisztelje testét, figyeljen jelzéseire és támogassa azok működését. A test és maga az ember csodálatos megnyilvánulása a Létezésnek.

A Nyugat-Európai Akadémikus Orvoslás és az alternatív gyógymódok egymást segítve adnak lehetőséget szervezetünk működésének egyensúlyban tartásához. Az alternatív gyógymódok nem helyettesíthetik az szakorvosi vizsgálatot és terápiát, ugyanakkor kiegészítő, támogató jelenléttel szolgálhatja a célt: a javulást, „karbantartást”, a szervezet harmonikus működését.

Ilyen támogató segítség lehet a:

  1. TALP-REFLEXOLÓGIA
  2. CRANIO-SACRALIS MASSZÁS;
  3. EGYÉNRE SZABOTT ÁLLAPOTFELMÉRÉS,

mely tartalmazza a konzultációt és a vitaminokra, ásványi anyagokra, illetve gyógynövényekre vonatkozó javaslatot.