A vírusos szemölcs alapvetően a testünkön akárhol megjelenhet és a többség élete során legalább egyszer már tapasztalta is magán a tüneteket, amelyek alapvetően egy vírusfertőzés következményei. A vírus legtöbbször valamilyen sérülés révén (pl. beszakadt köröm) jut a bőrfelszín alá és azért gyerekeknél alakul ki jellemzően, mert az ő immunrendszerük még a humán papilloma vírus számos típusa ellen nem tud megfelelően védekezni. Bőrgyógyászok arra is felhívják a figyelmet, hogy a fertőzést mi is továbbvihetjük azzal, ha a kialakult szemölcs érintése után nem mostunk megfelelően kezet.

Ez a továbbvitel természetesen nem csak saját magunkra vonatkozik, másoknak is „átadhatjuk” például, ha olyan törölközővel, kád kilépővel érintkezünk, amelyet utánunk egy, még nem fertőzött személy használ. Persze szemölcs és szemölcs között is van különbség. A közönséges szemölcs (verruca vulgaris) jellemzően a tenyéren és talpon jelentkező masszív szaruréteg, míg az uszoda szemölcs (molluscum contagiosum) csupán néhány milliméteres fehéres vagy bőrszínű kiemelkedő göb. Sokan abban bíznak, hogy a szemölcsök elmúlnak idővel maguktól, és kétségtelen, hogy van olyan, amely kezelés nélkül is eltűnik, de ez akár hónapokat is igénybe vehet, a kezelés elmulasztása mégis többet árthat, mint használhat, hiszen a szemölcs, amíg jelen van, fertőz is, tehát mire az egyik területen elmúlna, más bőrfelületen ütheti fel a fejét, ezért szakértők a szemölcs szakszerű eltávolítását javasolják. Igaz, hogy a szemölcsök megjelenése ellen 100%-os védelem nem létezik, megelőzésképpen sokat tehetünk azzal, ha rendszeresen és alaposan mosunk kezet, a bőrünket, mint elsődleges védelmi vonalunkat megfelelően hidratáljuk és annyira óvjuk a legapróbb sérülésektől is, amennyire lehetséges. Ha pedig hajlamosak vagyunk a szemölcsre, az uszodában és edzőteremben saját törölközőt használjunk, zuhanyzás közben pedig viseljünk papucsot.

Kérdése van? Érdeklődik?

Forduljon hozzánk bizalommal!